Portimao

Nehéz sorokba foglalni a Portimaoban történteket, de mégis, szinte csak pozitívumot hoztam magammal haza Portugáliából. Az eddigi legnehezebb hétvége volt, nem csak ami a szabadedzéseket illeti, de szombaton először felmerült bennem a kétely, hogy vajon sikerül-e egyáltalán bejutni az időmérő második szakaszába. A mezőny a büntetősúly rendszernek köszönhetően szorosabb volt, mint valaha. Már a 2. szabadedzésen látszott, hogy egy apró hiba akár 4-5 helyezésbe is kerülhet. 16-an voltunk 1 másodpercen belül, én pedig kevesebb, mint 5 tizedmásodperc lemaradással csupán a 9. helyet tudhattam magaménak szombat délelőtt. Az

tovább »

Bella Italia Monza

Az idegtépő marrakechi hétvége után önbizalommal telve várom, hogy végre visszaülhessek az autóba. Szinte felesleges már leírni, hogy ismét gyorsak voltunk és karnyújtásnyira volt a dobogó, de úgy látszik ez az élet rendje. Ebben a sorozatban sem adnak semmit ingyen. Tény, hogy nagyon izgultam, de nem ez volt a fő ok, amiért beragadtam a rajtnál. Tudni kell, hogy a SEAT TDi motornak legalább 3 másodperc kell teligázon mielőtt elindul, ez most sajnos hiányzott, mivel nem láttam a lámpa kigyulladása előtt az „5 másodperces” jelzést, kellő turbónyomás hiányában pedig esélyem sem volt elindulni. De volt

tovább »

Marocco az Afrikai pokoli színjáték

Nagy várakozással utaztam a spanyol Supercopa bajnokság első fordulójára. Végül eredmény szempontjából még sem úgy alakult a hétvége, ahogy szerettem volna. Mégis, ha másért nem is de a sok előzés és a folyamatosan változó körülmények miatt szinte tökéletes felkészülés volt a Túraautó Világbajnokság Szeptemberben esedékes valenciai futamára. A kupás autó eltérő viselkedését a beállítások finomításával próbáltuk a dízeléhez igazítani, ami ha nem is teljesen, de valamelyest sikerült. A

tovább »

Versenynap vagy vasárnap

Rosszul aludtam Szombatról Vasárnapra. Ugyan éreztem, hogy egy jó körrel akár a második sorért is harcolhattunk volna, de a 10. helyr?l sem volt még veszve semmi. Nem volt optimális a kiindulópont a versenyre, ugyanis szerettem volna mindenképpen páratlan pozícióról kezdeni az els? futamot. A tavalyi futamokat visszanézve is felt?n? volt, hogy a bels? oldalról rajtolva általában sokkal kevesebb kockázattal jut túl az ember az els? kanyaron. Reggel korán keltem és sétáltam egy rövidet a szállodától nem messze, meg kellett nyugtatnom magam a délutáni megmérettetések el?tt. A Warm up-ra a 2. szabadedzésen használt beállítással

tovább »

Curitiba Id?mér?

 A Szombat reggeli els? szabadedzés el?tt nem sok megbeszélnivaló maradt már. Az elmúlt közel 5 hónap, amit versenyautón kívül töltöttem nem bizonyult hátráltató tényez?nek, bár az autó határait még nem igazán feszegettem. Kiváncsian vártam, hogy bevált-e az a pár apró módosítás, amit még el?z? este eszközöltek a szerel?k. A szombati els? szabadedzés volt az els? etap ahol mindenki már jelölt gumikkal kellett, hogy a pályára hajtson, így ez a menet árult el a legtöbbet arról, hogy ki körülbelül hol áll új gumikon. Az els? 15 percben, amíg a gumik frissek voltak megpróbáltunk

tovább »

Curitiba 1. rész

 Ha valaki azt mondta volna nekem a spanyol márka tavalyi menetelését látva a hétvége előtt, hogy összesen 3 ponttal a zsebemben jövök majd haza Brazíliából biztosan elkenődtem volna első hallásra. A körülmények pontos elemzésével kiderül, miért nem vagyok mégsem az. Amikor kiérkeztünk a közel 4 napos utazás után az első teljes WTCC szezonom első helyszínére még nem sejtettem, hogy mennyire viszontagságos hétvége elé nézek. Felkészítettem magam minden lehetséges forgatókönyvre, legalábbis azt hittem. Bár nem minden úgy alakult az utazással kapcsolatban, ahogy

tovább »

WTCC 2010

Lassan közeledik a hivatalos bejelentés: 2010-ben magyar versenyzővel gyarapodik a Túraautó világbajnokság mezőnye. Sikerült mindössze 4 év alatt elérnem azt, amiről nagyon sok kiváló versenyző egész életében csak álmodik, részt vehetek az FIA Forma 1 és Rally Világbajnokság melletti harmadik számú vliágbajnoki sorozatában, a WTCC-ben. Kevesebb mint 6 hét van már csak vissza a szezon kezdetéig én pedig már tűkön ülök, hogy belekóstolhassak a pár hónapos „kényszerszünet” után újból a versenyzés ízébe, ráadásul ezúttal a legnagyobbak

tovább »

Brands Hatch - Vasárnap

Felemás érzésekkel ébredtem Vasárnap. Az éjjel megpróbáltam felvázolni az összes lehetséges koreográfiát az első pár kanyarra. Mivel belső ívről indulok, a legjobb taktikának tűnt, hogy a kettes kanyarig belül is maradok, bár sejtettem, hogy a bejáratánál valószínűleg nagy lesz a torlódás, mivel mindenki ide orientálódik majd. Legfeljebb veszítek 1-2 helyet, de az autót úgy is versenyre hangoltuk egész hétvégén, talán visszaérhetek a pontszerző helyekre. Nyugtalanított, hogy túl sok emberre kellett figyelnem. Yvan Müller közvetlenül mellőlem indult,

tovább »

nyugalom

 Életem legnagyobb kalandja előtt nyugodtabb voltam, mint valaha. Magabiztossá tett a hétfői teszt és tudtam, hogy az autóval jó irányba haladtunk. A pálya ezúttal inkább a benzines SEAT terepe volt, mint tavaly Japánban. Minden adott volt a sikeres hétvégéhez. A SunRed csapattal nagyon jó kapcsolatot ápoltunk az Okayamai futam óta. A versenymérnököm Conrado Avila pedig igazi húzóember, aki pusztán a természetével és felfogásával elképesztő nyugalmat áraszt. Talán ez volt az, amitől én is teljes fegyelmezettséggel és nyugalommal teljesítettem minden etapot. A minimális izgalomtól és feszültségtől

tovább »

Brno EB

Megérkeztünk oda, ahova már tavaly is annyira mentem volna. Brno. 2006-ban már mentem itt, akkor egy endurance versenyen Zengő Zoli társaként. Még más volt az aszfalt, ugyanis 2 éve került egy teljesen új réteg a pályára. Így a csapattársaim tanácsaira kellett hagyatkoznom, akik túl voltak egy 3 órás versenyen ugyanitt, áprilisban. Sajnos Gabi megint hiányzott, így Kontra Gyurival tekertünk egyetlen kört csütörtök délután. Megkaptam előzetesen az összes szükséges információt, ugyanis úgy ismerte a pályát, mint a tenyerét. Az előrejelzés szerint egész hétvégén esni fog, de nem

tovább »

WTCC SUNRED teszt - Barcelona

Izgalommal vártam a hétfői napot. Azután, hogy tavaly októberben már mehettem a WTCC-s benzines SEAT-al az Okayamai futamon, ismét lehetőségem nyílt kiprobálni magamat egy világszintű technikában. A csapatot és az autót már ismertem, így sokkal felkészültebben és nyugodtabban ültem a kormány mögé az első körök előtt. Az Alcarras-i pálya ugyan nehéznek bizonyult felkészülés szempontjából, mivel szimulátoron egyáltalán nem tudtam gyakorolni és belső felvételeket is csak nagyon rossz minőségben találtam. A SUNRED csapattal történt legutbbi találkozásunkkal

tovább »

Valecia EB

Teljes nyugalommal érkeztünk meg a csütörtökön Valenciába az első EuroCup hétvége alkalmából. A tavalyi rossz emlékek már nem gyötörtek, ugyanis a spanyol bajnoki futamon sikerült 100%-osra beállítani az autót. Az egyetlen kérdés ami maradt az volt, hogy mennyit kell majd változtatnunk az Európakupán használt szélesebb gumik miatt. Egyelőre maradtunk a jól bevált tervnél, az első szabadedzés előtt még nem változtatunk semmit, viszont az etap alatt kétszer kijövök majd, hogy apró módosításokat kipróbáljunk. Minden a terv szerint haladt, az első szabadedzésen már gyorsabb

tovább »

Valencia SuperCopa

Nem tudom mit várjak ettől az évtől. Kétségtelenül nagyok az elvárások és remélem meg is tudok majd felelni nekik. Érzem, hogy lassan összeérik a csomag és nem kell már sok a nagy durranásig, amikor majd úgy tűnik, hogy minden magától megy és észrevesszük, hogy nem volt felesleges a sok áldozat amit tavaly hoztunk és minden bizonnyal idén is hozni fogunk. A spanyol bajnokság a letökéletesebb hely ahhoz, hogy az ember fejlődjön és kellő mértékben felkészüljön egy Európakupára. 39 nevezett autó, Oscar Nogues, Pedala, Murray és sokan mások. A legerősebb nemzeti bajnokság, ezt tudtam már

tovább »

Okayama élménybeszámoló

Soha nem voltam még Japánban. Ráadásul WTCC futamon kellett bizonyítanom. Valahogy mégsem volt elviselhetetlen a nyomás, és úgy éreztem magam, mint amikor vasárnaponként a rajtrács végén álltam, a rendre balul sikerült szombati versenyek után. Nem kell mit bizonyítanom, de nem akartam beolvadni az eddigi vendégszereplők közé, akik közül szinte mindenki tetemes lemaradásban volt Tom Coronelhez képest. Az út nem tűnt olyan hosszúnak, mint amire számítottam. Folyamatosan pörgettem az agyamban a koreográfiát és ismételtem magamban a versenymérnökkel előzetesen egyeztetett dolgokat. Csütörtök

tovább »

Főtámogató:



További támogatók: